2011. január 1., szombat

hmm...az év utolsó napjai is elmentek..kiugrottunk még bécsbe a jazzenészlányával meg a törkishszerelmével meg a markival, ünnepeltünk a jazzenészlányának anyukájánál a legjobb kajákkal az asztalon, a csajokkal is kicsit kariztunk..és már el is jött a szilveszter..idán megpróbáltam mindent úgy csinálni, mint a normális emberek karácsonykor de azért néhány hiba csúszott a számításba..24.én reggel csomagolgattam, pakolásztam míg a fiúm megsütötte a halat és a köretet, amit este kellett volna megfogyasztunk de sikerült délbe melegítőbe a kupiba megenni, este meg csak nézni..szilveszterkor már reggel megettük a lencsét, mert nem lehet elég korán kezdeni, majd délbe virsliztünk..este átmentünk a szomszádba ahol (70 a Barna, 60 a Kata) de imádjuk őket és amig a fiumék benyomtak, nekem további fotó albumokat hármat azaz 3-mat kellett még megtekintenem..11 kor viták árán átmentünk tesomákhoz, mivel idén megfogadtuk sehova, na ott 6 an voltak meg 7 gyerek..nem ragozom 2 re kifaszultam és menekülőre fogtam haza..és már 2011 van..

nehéz lesz megint megszokni, hogy 2011 et írjunk a hivatalos papírokra

nehéz lesz kivárni, hogy tavasz legyen

nehéz lesz megtartani a fogadalmakat (idén halmozottan hosszú, mivel az elmúlt éveké összeadódodott

de azt is remélem, hogy egy remek év előtt állunk..

ha bodirom tarot jóslása bejön, ami egyébként megegyezik a megérzéseimmel, akkor nagy év előtt állunk...nagyon nagy év előtt..

BUÉK

17:58 | aszőke

2010. február 9., kedd

hétvégi buliban..

haver: hali

én: hali...hmm...de furán nézel ki..ki van festve a szemed?

haver: aha, de csak alul..

én: öööö..jól áll, mindig kéne festened...

17:02 | aszőke

2009. szeptember 16., szerda

21:06 | aszőke

2009. június 9., kedd

kicsi megjegyzés arról is, hogy 7végén megünnepeltük a jazzenészlányának 30.születésnapját, ami azért eggyel jobban sikerült, mint markikámé, mondjuk annyiból, hogy senki nem aludt el indulás előtt, szóval még a b helyszínre is odaértünk rendetlenkedni....de az est kétségtelen legjobb pillanatai megint a hajnali óriáshamburgerek magunkba tuszkolása volt, így mindenki kechupos szájjal elégedetten, hamburgerszagúan térhetett nyugovóra...

hát ez meg így...

14:13 | aszőke

2009. január 17., szombat

amúgy meg egy évvel ezelőtt ilyenkor már zanzibáron voltunk, ahol a sors fintora de pont elkerültük dahabbal egymást 2 órával...ami érdekes volt, mivel miatta válsztottunk zanzibár szigetét..ami mára az egyik legjobb sztori lett...ma viszont pontosan egy év múlva, itt lesz!! milyen fura az időzítés..

na egy évvel ezelőtt reggel ebben a szállodában ébredtünk...az éjszaki számlánk erős lett és meg is köszönték, hogy tovább indultunk...

14:32 | aszőke

2008. január 3., csütörtök

elmentem sétálni és úgy látszik közben egészen megvilágosodtam...az első lépéseket nehezen tettem meg, és rossz is volt a biztonságos ólamból kijönni, de ahogy a friss hideg levegő kezdett eljutni az agyamig, a rossz érzés helyébe egy másik rossz érzés költözött...ahogy körülnéztem a hegyen a még mindig karácsonyi bizbaszokkal teleaggatott házakon és elképzeltem a benne éldegélőket, rájöttem..én nem akarok középszerűen élni, sztereotipiákban gondolkodni...és rájöttem: menekülök, régóta..tudom, h régesrég új életet kelett volna kezdenem, amíg még nem késő....miért kell feltétlenűl nyomot hagynunk magunk után a világban???

20:52 | aszőke

hát elmentem sétálni, aztán közben meg jól megisvilágosodtam...még az is lehet, h túlvilágosodtam...mert először nem volt jó, pláne hegymenetben nem sírni...de aztán ahogy a friss levegő eljutott az agyamig, valahogy kipárolgott belőlem a rossz érzés, és egy még rosszabb tört rám..hogy lehetne rosszabb is...ahogy elnéztem a hegyen a még karácsonyi bizbaszokkal kivilágított házakat és elképzeltem a bennük éldegélő embereket, hirtelen rámtört, h én nem akarok így élni..nem szeretnék középszerűen élni, konvencionálisan...ezért keresem évek óta csak a külföldi pasik társaságát...menekülök...azt hiszem nagyon rég új életet kellett volna kezdenem..azt hiszem el kéne innen mennem...míg nem késő...még nem késő...biztos, h feltétlenűl nyomot kell hagynunk magunk után ebben a világban??

20:45 | aszőke

2008. január 2., szerda

feltűztem a hajam, raktam bele egy nagy piros virágot üdvözlöm a világot (persze csak kellő távolságból, mert a lakásomba már nem engedem be) més egész délután Földünket tanulmányoztam a googleearton..leginkább zanzibar szigetének képeiben gyönyörködtem ki magam, meg persze grand motte nevű délfrancia tengerparti kisvárost, ahol 1600 kmre tőlem......de gondolom a hétvégére már hong kongba lesz az meg konkrétan a föld másik fele, más kontinens meg minden....tök kafa...és ma azt mondom: innen szép nyerni!

 

ma csak egy filmben hívták a csávót francois nak, de persze még nincs vége a napnak...tegnap 3 filmben...fasza...remélem ma a szőkésbe bejön a francia szál és raknak bele egyet....légyszilégyszi...

19:45 | aszőke

2006. december 2., szombat

tegnap taxidemia smuccal, zseniális de nagyon beteg....hazafelé azon gondolkodtam, hogy kritikát írni a jóról nehezebb, mint a szarról..na hajrá smuci..ma lótók, futok. .főzök sütök..jönnek a csajok hetrázni...ezt úgy szeretem...legális babmára zabálódás, rihiröhi, filmnézés...ált..romantikus film bámulás...bizonyos részeknél egyszerre felsóhajtás...tudom ez béna de ez van, csak csajok vagyunk vagy mi???

tegnap kihagytam a bulit, bár elealudni nehezen tudok este mostanában, annál inkább megy napközben..szal ma rehab a csajokkal és este remélem nem esz el a fene arra a szülinapra..jah..biztosan nem...nincs mit felvennem, úgyhogy kiestem...jobb is így..amit ma elbuliznék inkább a k600i re költöm, mert nincs mese a kis szépséges új telómmal nem vagyok hajlandó bizalmas viszonyba lépni...semmi személyeskedés...szóval holnaputilaput kötök rá, még akkor is ha a másikra rá kell fizetnem.,..sajnálom, ragaszkodom a dolgaimhoz...

na meg még az volt, hogy lehet, h nem szoktam szombat de közértbe járni de megatömeg, szalonculor, narancshegyek, karácsonyfa dekor...hűbmeg, de utálom...és ma már olyan tél filingem is volt,..dec..02..3 hét karácsony...hűdekafa!idén a szokásosnál is jobban viszketek tőle...

12:51 | aszőke

2006. október 26., csütörtök

15:24 | aszőke

2006. szeptember 2., szombat

19:00 üzletasszonynak öltözve, tárgyalásból jövet pénteki bevásálás: egy üveg abs vodka, feketeribizlilé egy doboz cigi....azt hiszem az már tényleg az alkoholizmus jele, amikor egy kiskosztümös 30 as csaj a pénztrárnál, fenti árucikkeket a márkás retiküljébe rakja..majd tűsarkú zokniján távozik..

20:00 végzek a takerral..sehol senki

20:35 smuc, bridge, balázs

21:00 vvab, legjobb..

Kurvára fél óránk marad a bebaszásra, mert a gödörbe 22:00 koncert, vvab akarja, nem ellenkezünk, az ő szülinapja...

21:10..a szomszéd lejön szólni a zene miatt..de hát nem is hangos...mire ő, fel akarsz jönni meghallgatni???hmm..köszi én itt is hallom..

21:50 taxit hívunk, gödör

22:00 a bárpultnál iszunk, én egy vodkával a kezemben, érzem..közeleg a vég...vészesen..220al..

őőő..szanszéjjel...szó szerint...koncert...gézabával a színpadon táncolunk..senki nem szól ránk...ohbekellemetlen..a koncert megy közben...minket az egész gödör néz...őő..helyesbítek...az már nem tánc volt...inkább csetlésbotlás, esés kelés..

23:00 annyira részeg vagyok, hogy 6 szor kezdek bele sms írásba de csak ábzsezgábzsezz..képtelen vagyok leírni egy szót is...megbeszélem magammal, hogy ok..később visszatérünk erre a projectre..ülök az asztalnál és nem értem, hogy kerül oda Helgi...ja, neki is szülinapja van...

nem tom mennyi az idő, de sztem még nincs éjfél...lépjünk...elindulunk.,,.smuc kiesett...én meg gézabá meg beestünk a medencébe a gödör felett..feletébb kellemetlen, mert fázunk is...mondjuk nem annyira...gézabát hazaviszi bridge......ezen a ponton vvabot és legjobbat elhagyjuk, és egy igen gyors kitérőt teszünk a minibe...ja janit is elhagytunk...az olyan szar, hogy rémkert, én meg rémesen bevagyok..vvabot és legjobbat kimentjük onnan...a létszám plusz egy fő..valami 25 éves velünk tart...a csajok csúnyán szapulják a kocsiba..én még mindig nem vagyok képben...csacsacsa..na ott látom ám, hogy a jazzzenész lánya is szépen van..egy hagymás zsíros kenyérrel fogad....kitépem a kezéből...egy pillanatra feltűnik atomkurvi...az nem tom hogy van és mit mondok neki, őt is elhagyjuk....reggel a 25 ös mellettem...jaj...szép kis darab...jaj..ránézek..megkérdem.,...ugye nem dugtunk???nem, túl részegek voltunk és nem tudtuk kinyítni az óvszert...muhaahahahaha!!!ezt megúsztam,

12:44 | aszőke

2006. augusztus 6., vasárnap

az a csavarhúzó, amivel beverem az áramot...

te hüje az fáziskulcs...nem?,

mi van?

11:29 | aszőke

és az az a fasz nem tudom kihez tartozott..mármint a fehér..de olyan fehér volt..

11:26 | aszőke

most az apród fejemen röhögtök???

11:26 | aszőke

felszívódtak az űrben..

11:24 | aszőke

álszent szutyi...

11:24 | aszőke

biztosan találok valami alattomos munkát...ha elég körültekintő vagyok...

11:23 | aszőke

..............az meg majd jól kifülei őket.....

11:22 | aszőke

hát senki nincs rám körültekintettel???

11:22 | aszőke

hát senki nincs rám körültekintettel???

11:22 | aszőke

Régebbiek | Végére »
Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!